RésJ avagy Rómeó és Júlia kicsit másként

Tragédia? Komédia? Dráma? Vagy vígjáték? Erre a kérdésre nem nagyon tudom a választ. Talán mind a négy egyszerre. Először nem tudtam eldönteni, hogy a klasszikus shakespearei darab átértelmezéséről van e szó, vagy éppen a kifigurázásáról, de végül egyértelmű képet kaptam.

Minden egy bejelentéssel kezdődött. Két híradós egy túlbuzgó női alak, és egy érvényesülni vágyó ifjonc adta hírül miszerint két hírhedt veronai család, a Montague és a Capulet gyermekei a halálba menekültek. Nem tudni mi történt, a rendőrség még vizsgálja az ügyet.
Időutazás… visszakerültünk a múltba, és most már mi magunk is szemlélhetjük az eseményeket, melyek ehhez a tragédiához vezettek. Júlia kifinomult, jólnevelt, gyönyörű alakja helyett kaptunk egy tűzrőlpattant, kócos, hisztis csajt. A hősszerelmes, daliás Rómeó pedig egy ironizáló bájgúnár alakjában tűnt elő. Poénokkal teletűzdelt monológjukat senki sem tűrte nevetés nélkül. Az előadásnak narrátora is akadt, mégpedig két táncos személyében, akik mozdulatokkal illusztrálták a monológok közti eseményeket. Igen… illusztrálták, ámbár nem csak tánccal. Túl sok információ özönlött ránk a két szerelmes nemi életéről, pláne amikor az orális szexet és magát a közösülést, nők és férfiak számára legyártott felfújható gumibabákon mutatták be. Azt hiszem ennél a jelenetnél kaptam sokkot, és tört ki a kacaj a nézőtéren, merthogy közben a szerelmespár monológját is hallhattuk, de a szexuális témától ők nagyon messze jártak.
Shakespeare Rómeó és Júliájával talán annyi közös van, hogy a két fiatal egymásba szeretett és mindez a halálukhoz vezetett. Ebben a darabban még ez is poénokkal tűzdelve özönlött ránk. Nem láthattunk szívszaggató jelenetet a fiatalok szörnyű halála kapcsán, egyszerűen csak lehajtották a mérget és hanyatdobták magukat a színpadon. Persze azért akadtak komoly, drámai jelentek is, de ebben a közegben vajon ki tudta beleélni magát?
RésJ története más köntösbe bújtatva talán kissé vérlázító, de ugyanakkor üde színfoltja a színházi játék és képzeleterő arénájának, melyben időnként elengedhetetlen az ilyesfajta látásmód. Az írásom pedig a mesékből jól ismert mondattal zárom. „Aki nem hiszi, járjon utána.”