Az élet értelme

„Mit jelent értelmesen tölteni azt az időt, ami most múlik, meg most is, meg amíg kimondom, hogy „most”, addig is?”


Az emberiség a kezdetek kezdete óta az élet értelmét keresi. Nem kisebb intézményeket hoztak létre, mint a vallás vagy éppen a tudomány. A művészetekben is kedvelt téma a lét milyensége és annak megértése. Ha nagyon le akarnánk egyszerűsíteni a dolgot, azt mondanánk, az életnek nincs deklarált értelme, így mindenkinek módjában áll olyan értelmet adni neki, amilyet akar.

Ezt a témakört feszegeti a Tünet együttes az Élet értelme című előadásában. A darab nagyon érdekes, ámbár fárasztó is egyben. Monoton, de mozgalmas, szürreális és mégis valóságos. Minden egyes néző más – más élményekkel gazdagodva hagyja el a színházat, mégis valahol összekapcsolódik a kép. Az egyetlen dolog, amit mindenképen meg kell jegyeznem, hogy ha mindent tudni akarsz, akkor sajnos lemaradsz mindenről. Ez talán az életre is igaz, nem csak erre a színdarabra.
Az előadás inspirációját Bill Viola Nantes Triptych című videó installációja adta. Ahogy azt a darab rendezője, Szabó Réka a közönségtalálkozón elmesélte, nagyon megérintette őt ez az alkotás. A Nantes Triptych tulajdonképpen némafilm fekete – fehérben. Három képkeretet kell elképzelni, két kisebb és középen egy nagyobb. A jobb oldalin egy csecsemőt láthatunk az édesanyjával, a bal oldalin egy idős asszony fekszik az ágyban és haldoklik. A középső képen pedig egy férfi lebeg a semmiben. Ez a videó installáció Rékában mély nyomokat hagyott, ezért jött létre az Élet értelme.
Adott hét karakter, mind más – más témában elmélkednek az életről. Keresik a helyüket a világban és próbálják feldolgozni az őket ért élethelyzeteket. Mindegyik monológ ugyanarról szól, az életről… mégis más – más megközelítésben, más – más élményeken keresztül mesélik el a szereplők az érzéseiket. A darab a születésnél kezdődik és a boldog halállal ér véget. Mindezt az anyaság kérdése nyitja melyet még közösen nézünk végig. Az anyai szeretet, az ösztönök,a félelmek, valamint a boldogság és bánat érzéseinek kavalkádja. Kicsit nehezen érthető volt számomra, de a közönségtalálkozón kiderült, hogy ezt a kis monológot az érti csak igazán, akit már megáldott az Isten gyermekáldással. Így számomra csak az érteni akarás maradt.
A köztes időben, pedig öt különféle élettel ismerkedhetünk meg. Mindegyik karakter markánsan próbálja eladni magát a közönségnek, elmesélni a saját történetét, gondolatait, érzéseit. Mind az élet értelmét keresik, van aki az emberi kapcsolatokban, van aki az akaraterőben látja, más példaképek felsorolásával az alkotás vágyában, van aki az érzelmek távoltartásában, cinikusan, más pedig az elmúlásban, vagy magában az élete alakulásában keresi a válaszokat. Felmerül egy kérdés is: Ha megtehetnéd, hogy visszamész az időben, ugyanígy csinálnál mindent? Vagy van, amit megváltoztatnál? A választ persze mindenki keresse saját magában, az életében, a mindennapjaiban.
Végül elérkeztünk az előadás végéhez, melyet szintén kollektívan tekinthettünk meg. Véleményem szerint a záró motívum, a tengerész monológja és boldog halála, magát az élet lefolyását szimbolizálja. A Földi lét alatt vannak jó és rossz dolgok, vannak hullámvölgyek és óriási magaslatok. Van hogy elakadunk és van hogy a szél erősen megfújja a vitorlát és Isteni magaslatokban szárnyalunk. Az élet nem a megbánásról szól, hanem az értékesen eltöltött pillanatokról, amik után a boldog, örömteli vég következik.
Mint fentebb említettem, hogy elég fárasztó volt az előadást végig nézni, ezt most meg is magyarázom, miért. A rendező Szabó Réka egy kis csavart is beiktatott színdarabba, ami igazán izgalmassá, kicsit talán követhetetlenné tette a műsort. Kaptunk fülhallgatókat és egy kis szerkentyűt, ami segítségével végig tudtuk hallgatni a monológokat. Hogy miért is volt erre szükség??? Azért, mert a színpadon öt jelent játszódott egyszerre egy időben, egy térben. Ezzel a kis szerkentyűvel, akárcsak a Való Világ című valóságshow weblapján, bármikor bármelyik jelenetben bele lehetett hallgatni. Hogy ki milyen információkat csípett el, az szubjektív döntése volt a nézőnek. Épp ezen van a hangsúly. Dönteni kellett, ahogy a mindennapokban is folyamatosan hozzuk a döntéseinket. Persze mindez, csak a köztes időszakban volt így.
A közönségtalálkozón azt is elárulták a szereplők, hogy a monológjukat ők maguk írták egy dramaturg segítségével, valamint hogy a saját életükből vették az inspirációt. A darab egyébként nem kis sikereket ért már el, és több követője is akad, akik már jó pár alkalommal megnézték az előadást, csak azért, hogy tényleg ne maradjanak le semmiről.
Én személy szerint nagyon élveztem ezt a színdarabot, ami egyébként 2010-ben a Veszprémi Tánc Fesztiválon elnyerte a „legmerészebb koncepció” díjat, amihez ez úton is szeretnék gratulálni a társulatnak.