Danse Macabre

Danse Macabre, magyarul haláltánc. Elsőre talán félelmetesnek és ridegnek tűnhet a cím választás, de nem kell pánikba esni, szó sincs horrorisztikus jelenetekről, vagy vérfürdőről. A Danse Macabre barátságosan közelíti meg a halált, néz vele szembe, és visz bele életet.

Gergye Krisztián társulata a Táncfarsang harmadik napján lépett fel a haláltánc – koreográfiával, mely Liszt Ferenc előtt tiszteleg, ugyanis idén ünnepeljük a nagy magyar zeneszerző születésének 200. évfordulóját.
Egyszerű díszlet, fekete ruhás alakok, és a kaszás. A halál mindenhol jelen van, együtt kell vele élnünk, léteznünk. Nem kell hogy félelmet keltsen bennünk, inkább édesgessük barátian magunk mellé. A legnagyobb ellenségünk legyen a legjobb barátunk, hisz ki tudja, a jövőben mit hoz a sors. Szembe kell néznünk vele, tudatában kell lennünk a végzetünknek, hisz akkor már nem érhet meglepetés bennünket. Gergye Krisztián azért ezt a témát választotta, hogy a bennünk lévő félelmeket eloszlassa, hiszen a halál nem félelmetes csupán ismeretlen számunkra.
A haláltánc hagyományos, ősiséget idéző motívumai letisztult mozdulatok formájában mutatkoznak meg. Megannyi körtáncában megelevenedett kliséivel, olykor komor, pánikszerű, máskor vidám hahotázásba törnek ki a középkori mutatványosok. Szembe kacagják a halált? Vagy az életet nevetik ki? Szerintem a létezés boldogsága és a halál elfogadása. Obszcén, hivalkodó mutatványaik legalábbis erről árulkodnak. A darabban visszaköszönnek a Gergye Krisztiánra oly jellemző motívumok is, mint például a többszereplős erotikus jelenetek.
Gergye Krisztián választása az előadás aláfestő zenéjét illetően Liszt Ferenc és Saint-Saens Haláltáncára esett. Ezek a bravúrosan hangszerelt kompozíciók sokatmondóan prezentálják a romantikus zeneszerzők és maga Krisztián látásmódját az utolsó ítéletről.